Bizony az embernek sokszor van szüksége arra, hogy Istenhez
forduljon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak nekünk van szükségünk az imára és
nem az Úrnak. A Katolikus Egyház Katekizmusa is azt tanítja, hogy Isten szomjazza
az ember szavait és gondolatait. Isten szomjazza az odaadásunkat. Jézus a
kereszten is kimondta ezt a szót: „Szomjazom”.
Isten hatalmas, nem szorulna a mi dicséretünkre, ha nem Ő
maga volna a szeretet. Isten vár ránk és várja az imádságunkat is.
A legtöbb kolostorban egy harang jelzi, ha eljött a
zsolozsmázás ideje. Nekünk, akik nem vagyunk és nem is leszünk szerzetesek, nekünk laikusoknak is, gyakran csak a harangok jelzik, hogy Isten várakozik ránk. De milyen harangok? A temetői harangzúgás, vagy a veszedelem idején félrevert harangok
sikítása, néha, talán egy nemzeti ünnep harangvihara. Ezekben halljuk csak meg az imára szólító hangokat!
Pedig félelmetes mélységekbe és magasságokba juthatunk el akkor, ha tiszta átadással
imádkozunk. Ha nem csak az igazságot éhezzük és szomjazzuk, hanem Istent magát.
Erre Szent Ferenc személye ad tökéletes mintát. Első életrajzírója, ezt írta
róla. Szent Ferenc nem imádkozó ember volt, hanem emberré lett imádság. Kérjük
közbenjárását!
Comments
Post a Comment