Szent Ferenc szemével nézni a világot...

Nincs hosszú mondanivalóm, de egy mondatba sem tudom sűríteni. Holnap lesz irgalamsság vasárnapja. Ezen az előestén úgy érzem, meg kell írnom, amire a délután folyamán rájöttem.
Az ősbűn Mindannyian tudjuk, hogy a gonosz azzal vette rá az embert, hogy bűnt kövessen el, hogy azt hazudta neki, ha eszik a fáról, olyan lesz, mint Isten.
És az ember evett a fáról és nyomorúságba érkezett.


Jézus ember akart lenni Ezt a nyomorúságban levő embert Isten megszánta és egyetlen Fiát küldte közénk, aki rengeteget tanított nekünk. Ezek közül az egyik központi tanítás, hogy Isten szeret bennünket és megbocsátja minden bűnünket. Isten végtelenül irgalmas.
Olyanok leszünk, mint Isten? Lehet az ember olyan, mint Isten? Tökéletesen olyan sosem lehet, de van egy tett, amiben megérezheti Isten lényegét. Amikor megbocsátunk, akkor hasonlítunk legjobban Istenre. Amikor annyira szeretünk valakit, hogy tiszta szívből megbocsátunk neki, akkor hasonlatosat teszünk ahhoz, amit a mi mennyei Atyánk tesz.
Miért van, …

Mindannyian ismerjük Jézus szavait, amit keresztfeszítőiről mondott. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekednek!”
Sokan gondolják úgy, hogy ma már mindenki tudja, mit cselekszik, aki üldözi a keresztényeket. A világban elterjedt az ismeret arról, hogy Jézust kinek tartják a benne hívő. De tényleg?

Az ismeretek ma is felületesek. Ha egy ateista el is olvassa az Evangéliumot, megfelelő segítség nélkül rosszul fogja értelmezni. Aki soha nem járt hittanra vagy akár többször bérmálkozott, annak nincsenek megfelelő ismeretei Jézusról. De a keresztényekről sincsenek megfelelő ismeretei. A keresztény gondolkodásmód, érzelemvilág, cselekvési formák, döntések nem ismerhetők meg kívülről. Aki nem éli a kereszténységet csak tanulmányozza, az sosem tapasztalja meg, hogy milyen kereszténynek lenni.
A keresztény ember Krisztus-követő. Aki nem kérdezi meg nap, mint nap Krisztust, hogy merre menjek Mester, az járhat templomba, áldozhat könnyek között, sosem fogja tudni, hogy amikor …

Amikor Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének VIII. fejezetét olvassuk, akkor könnyen észrevesszük, hogy az első 5 szakasz a szegénységet megélő Szent Ferencet, a 6. szakasz és az utána következők pedig az állatokat is dédelgető és a rájuk hatást gyakorolni képes Szent Ferencet mutatják be. Lássuk most először az első 5 szakaszt! Amikor ezeket a szövegrészeket alaposan áttanulmányozzuk, akkor fölmerül bennünk egy hittani kérdés. Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig?


Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, értenünk kell, hogy mit ért Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.” A lábjegyzetet író, tehát, el akar…

A VII. fejezet történeteit olvasva az ember zavarba jön. Nehéz a sok adat, Szent Ferenci-mondás és esemény között megtalálni az azokat egymás után soroló logikát. Pedig a szerző egyszerűvé teszi ezt nekünk. Annyit kell tennünk csupán, hogy elolvassuk figyelmesen a VII. fejezet címét: „A szegénység iránti szeretete és a hiányok csodálatos betöltése”. A cím olvasása után megérjük, hogy a VII. fejezetben egymás után következő szakaszok vagy azzal a szándékkal születtek, hogy bemutassák, mennyire szerette Szent Ferenc a szegénységet, vagy azzal a szándékkal születtek, hogy megmutassák a Szeráfi Atya közreműködésével vagy jelenlétében, a hiányok betöltésére szolgáló csodákat. De vajon tényleg elég-e a szöveg megértéséhez, ha ennek a két szempontnak a megjelenését keressük az egyes szakaszokban? Nem. Miért? Azért, mert aki ír, annak mindig vannak olyan előfeltételezései és élettapasztalatai, amelyek oly mértékű természetességgel az övék, hogy ki sem mondatnak vagy ha kimondatnak, akkor minteg…

Ebből a blogposztból nagyon látszik, hogy a könyvet a világi ferences testvéreimmel olvastuk együtt. Mostani olvasóimat arra kérem, ne vegyék zokon, hogy nem írtam át a dolgozatomat. Így legalább a Ferences Világi Rendben folyó beszélgetésekről is fogalmat alkothatnak olvasóim. Alaphelyzet Mielőtt elővennénk a szöveget és ismertetésébe kezdenénk, két kérdést tisztázni kell. Az egyik, hogy mi volt Szent Bonaventura célja az írásművel és a másik, hogy mi a mi célunk az írásmű tanulmányozásával. Mi volt Bonaventura célja? Ezt a könyv elé írt bevezetőből tudjuk meg. A szerző célja a közösség identitásának megrajzolása volt. Ez annyit jelent, hogy a műből a ferences lelkiség sokkal inkább megismerhető, mint Szent Ferenc élete. Mi a mi közösségünk célja az olvasással? Nem lehet más, mint a világi ferences lelkület ismeretének mélyítése és annak a saját, hétköznapi életünkbe építése. Ez a két cél vezet, amikor a VI. fejezet szinte minden pontjához megjegyzést fűzök, illetve kiemelek belőlü…

Amit ebben a fejezetben olvasunk annak halvány nyomát is nehezen találjuk életünkben. Ebben a fejezetben ugyanis azt a kemény aszkézist ismerjük meg, amelyet Assisi Szent Ferenc gyakorolt. Tudjuk, hogy alig evett, sőt direkt elrontott finom ételeket, hogy ezzel megakadályozza, hogy élvezethez jusson. Tudjuk, hogy a megvakulást is inkább vállalta, mintsem hogy lemondjon bűnei siratásáról. Tudjuk, hogy a földön aludt. De miért tette ezt, aki a teremtett világ minden kis és nagy lényét örömmel megcsodálta? A válasz egyszerű és a fejezet első és második mondatában megkapjuk a választ: maga is lelkesen hordta Krisztus keresztjét, hogy a győzelem pálmájáig jusson. Elgondolkodtató szemlélet Első gondolatunk e cél megismerése után az lehet, hogy jó, azért volt a maga testéhez ilyen kíméletlen Szent Ferenc, hogy a lelkéhez jó legyen. Ez a gondolat nem is rossz. De én úgy vélem, ennél messzebb is mehetünk. Aki Krisztus keresztjét hordozza az nem egyszerűen a lelkéhez jó, az Krisztushoz jó. Majdne…