A plébános úr tudta, hogy van Isten, hiszen ezt tanulta az
egyetem teológiai karán. A kántor állandóan liturgikus szövegek és dallamok között
élt, így tudni vélte Isten létét. Mivel mindennapi tapasztalata e mellett
szólt, tudta és hitte a sekrescsés is, hogy Istennek lennie kell. A képviselő testültet
elnöke, aki gazdaként az Úr adta növekedésre hagyatkozott, biztosra vette, hogy
Isten él, mert éltet. A tanítónő hitt a feltámadott Krisztusban, mert
minden napi áldozó volt. Elsős iskolás tanítványai pedig szerették Istent, mert felfogták, hogy Isten szereti őket.
Gyermekkorunkban testvéreimnek és unokatestvéreimnek sokszor mesélt nagyapánk. Legjobban az igaz meséket szerettük. Ilyenkor érdekes gyermekkori történeteket hallhattunk: vadászatról, betakarításról, elveszett és megkerült iskolás gyerekekről. Nem tudom miért, de talán ez az egyszerű érdeklődés nőtt később nagyra bennem, amikor megszerettem a történelmet. Azt hiszem valami hasonló hatást érhet el Adraz Arko és Ursa Skoberne is, aki kisiskolásoknak való „mesekönyvet” készítettek Assisi Szent Ferenc életéről. A szerzőpáros láthatóan sokat bízott a képekre, melyek a ferences derűt árasztják magukból. Előfordulhat az is – ezt persze nem tudom –, hogy Szent Ferenc életének bizonyos eseményeiről előbb készült rajz mint szöveg. A két művész azonban jól ismeri saját művészeti ágának lehetőségei és határait. Míg a rövid gondolatok szinte minden esetben megfelelnek az Assisi Szegénykéjéről eddig a tudomány által feltártaknak, addig a kis, színes rajzok elkészítésénél a fantázia is erősen ...
Comments
Post a Comment