Amikor
Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének VIII.
fejezetét olvassuk, akkor könnyen észrevesszük, hogy az első 5
szakasz a szegénységet megélő Szent Ferencet, a 6. szakasz és az
utána következők pedig az állatokat is dédelgető és a rájuk
hatást gyakorolni képes Szent Ferencet mutatják be.
Lássuk
most először az első 5 szakaszt! Amikor ezeket a szövegrészeket
alaposan áttanulmányozzuk, akkor fölmerül bennünk egy hittani
kérdés. Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig?
Ahhoz,
hogy erre válaszolni tudjunk, értenünk kell, hogy mit ért
Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy
lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem
azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró
még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a
Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert
jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz
Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.”
A
lábjegyzetet író, tehát, el akar oszlatni egy téves értelmezést
és el szeretné érni, hogy amikor az első 5 szakaszt olvassuk, jól
értsük Szent Bonaventura jámborság-fogalmát. Különösen fontos
ez a XXI. század katolikusai számára, mert a köznyelv a jámbort
gyakran használja a mamlasz értelemben. Erre a helyzetre –
tapasztalataim szerint – vagy úgy reagálnak a mai igehirdetők,
hogy a jámbor szó helyett az „elkötelezett keresztény”
kifejezést használják, vagy úgy, hogy ezt a fogalmat egyáltalán
nem használják. Én azt gondolom azonban, hogy a VIII. fejezetből
kitapintható, hogy kik is a jámbor emberek – legalább is bennem
született egy meglátás erről. Hogy ezt megosszam veletek, meg
kell ismételnem az első 5 szakasszal kapcsolatos kérdésemet.
Miért a szegénységen át vezet út a jámborságig?
Ha
erre a kérdésre választ keresünk Jézusnál, akkor akár le is
csücsülhetünk egy hegy lábához. Ahhoz a hegyhez, amelyen állva
Jézus elmondta programbeszédét. Mindannyian tudjuk, hogy a beszéd
így kezdődött:
„Boldogok
a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Mt 5,3
Ezt
hallva, az emberben fölébred a gyanú, hogy az emberi jámborság
mibenlétét Jézus a maga 8 boldogmondásával határozta meg.
Spanyol viasz-e ez? Attól tartok, hogy igen. Nem tartom új
felfedezésnek, hogy a 8 boldogság írja le az „elkötelezett
keresztény” ember lelkületét. De válasz-e ez arra a kérdésre,
hogy „Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig?”.
Nem teljes válasz. Ugyanakkor ennek a kérdésnek a megfogalmazása,
az ezen való töprengés, vezetett egy meglátáshoz, vagyis ahhoz,
hogy a jámbor ember a 8 boldogságot élő ember.
De
nem szeretnélek válasz nélkül hagyni benneteket azzal a kérdéssel
kapcsolatban, hogy miért a szegénységen át vezet az út a
jámborságig. Engem Pilinszky János tanított meg erre. Saját
szavaimmal elmondva ezeket gondolom. A szegény ember sérülékeny.
A szegény ember hordja a nap hevét és terhét. Ő az, aki ismeri,
elviseli és viseli a lét és tulajdonlás közti ellentmondás
súlyát. Mint ilyen, könnyebben kapcsolódik Istenhez, mert jobban
érzi a ráutaltságát.
De
haladjunk tovább! Milyen problémát vet föl a VIII. fejezet 6.
szakaszától a 11. szakaszának első bekezdése közepéig ívelő
szöveg? Mindannyian ismerjük a történeteket, melyekben Szent
Ferenc állatokat dédelget, csendsít el vagy szólít föl
valamire, ezért ezeket itt most nem ismertetem. Bonaventura
bizonyára örülne, ha szövegét olvasva egy Szent Ferenc iránt
éppen csak érdeklődő emberben a következő kérdés merülne
föl. „Ki ez a szegény lélek, akinek még a madarak, a rovarok és
a halak is engedelmeskednek?”
Ha
egy érdeklődő ember ezt kérdezi, akkor majdnem ugyanazt kérdezi,
ami Jézussal kapcsolatban merült föl az apostolokban. „Ki ez,
hogy még a tenger is engedelmeskedik neki?” Ahogy erre a kérdésre
az a válasz, hogy akinek a tenger engedelmeskedik, az az Isten fia,
úgy arra a kérdésre, hogy ki az, akinek az állatok
engedelmeskednek az a helyes válasz, hogy egy szent.
Véleményem
szerint, a teológus Bonaventura azt akarta a VIII. fejezetben
bemutatni, hogy Szent Ferenc Isten választottja volt. Olyan
választottja, aki amennyire embernek lehetséges, hasonult Istenhez.
Assisi szegénykéjének kiválasztottságát Isten azzal is
igazolta, hogy Szent Ferencnek engedelmeskedtek a teremtmények.
Attól
tartok, ha Bonaventura most hallaná ezt az okfejtést, akkor
kedvesen megmosolyogna engem és azt mondaná, hogy örül, hogy
foglalkoztam a művével, de azért a VIII. fejezetben sokkal többet
mond rendje alapítójáról. Hála Istennek, Bonaventura gondolt a
leegyszerűsítő és koncepcióval olvasó emberekre is és a VIII.
fejezet végén részletesen leírja, mikor kezeljük helyén a most
tanulmányozott szöveget. Idézem, hát, Bonaventurát.
„Jámboran
kell hát vélekednünk
e
boldog ember jámborságáról,
amely
csodálatosan gyengéd volt és olyan erős,
hogy
a kegyetleneket leigázta,
a
vadakat megszelídítette,
a
szelídeket okította,
és
a hajdan elbukott ember ellen lázadó állatok természetét
engedelmessé
tette.”
Comments
Post a Comment