Skip to main content

Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 5.

Ennek a fejezetnek, azaz a tárgyalt könyvünk 4. fejezetének a címe a következő. A rend előrehaladása Szent Ferenc irányítása alatt, és a korábban jóváhagyott regula megerősítése. Ha végigolvassuk a fejezetet, meg kell állapítanunk, hogy a szerző valóban ezt is meséli el. És ezek után mégis érvényes a kérdésünk, hogy miről szól a 4. fejezet.Egy renddel kapcsolatos érvényes kérdések

A 4. fejezet rendkívül fontos a könyv egésze szempontjából. Itt ugyanis ismerteti Szent Bonaventura az összes olyan elhinni valót, ami egy renddel kapcsolatban fölmerülhet. Így ennek a fejezetnek a címe az is lehetne: Beszámoló minden elhihetőről, amit egy renddel kapcsolatban el kell hinni.

Mit kell a rendel kapcsolatban elhinni?

A rend alapítójának meg kell bizonyosodnia arról, hogy rendje Isten akaratából létezik. A rendbe lépőnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a rend valóban Isten akaratából létezik és Istennek vele kapcsolatban az a terve, hogy ő e rendnek tagja legyen. De hogyan lehet erről megbizonyosodni?

A megbizonyosodás három útja

Szent Bonaventura, a középkori ember egyszerű hitélményeinek és egyszerű vallásos gondolkodásának birtokában három ilyen megbizonyosodási lehetőséget mutat be. Égi jóslat, csodák és pápai megerősítés.
Photo by Michael Martinelli on Unsplash

Ezek mindegyikére példát találunk a 4. fejezetben. Az égi jóslatról a 2. pontban ezt olvassuk: „Ám Krisztus szolgája nem önmagában vagy övéi igyekezetében bízott, hanem kitartó imádsággal az isteni akarat tetszését kutatta ez ügyben (az ügy , hogy az emberek között éljenek-e vagy elvonuljanak remeteségbe). Égi jóslattól megvilágosodva belátta végül, hogy őt arra küldte az Úr, hogy Krisztusnak nyerje meg a lelkeket...”
Csodákról is sokat olvasunk a 4. fejezetben. Biztosan minden e könyvet olvasó megőrizett az emlékezetében ezekből legalább egyet, de én is idézek itt most valamit. Amikor a testvérek már több mint ötezren voltak és káptalanra gyűltek össze, rendkívül szegény körülményekben tartózkodtak a Porcincula Boldog-asszony templom környékén. Sokakban fölmerülhetett a gondolat, hogy jó-e ez így? Talán megkísértette őket a gondolat, hogy miért viseljék jelen nyomorúságukat. Hogy itt kell-e lenniük. Erre volt válasz egy olyan csoda, amelynek felületi jelenségében, nevezetesen, hogy látta „boldog Ferencet, amint levegőbe emelkedve, kezeit mintegy kereszt alakban kitárva, megáldja a testvéreket.” csak egy lélek részesült, de amely csoda idejében „mindnyájan érezték, hogy olyan szokatlan lelki vigasszal teletek el, hogy a szent atya valódi jelenlétéről bizonyosan maga a Lélek tett tanúságot bensőjükben...”.
A harmadik út pedig, az arról való megbizonyosodásról szól, hogy életformájuk helyes igen egyszerű. Ha Krisztus földi helytartója jóváhagyja a rend reguláját az azt jelenti, hogy életformájuk helyes.

Mi nem vagyunk szerzetesek

Ugyan mi nem vagyunk szerzetesek, de ebből a fejezetből rengeteget tanulhatunk. Hányszor merül föl egy laikus katolikus életében is a kérdés: Jó helyen vagyok-e? Tényleg erre a főiskolára kell járnom? Tényleg el kell mennem erre a zarándoklatra? Az Isten akarata, hogy dolgozzam nyugdíj után? Ha nincs gyermekünk, csecsemőt vagy egy nagyobbacskát fogadjunk örökbe? Olyat látok a munkahelyemen, aminek jogszerűsége kétséges, maradjak? Sokszor megkérdezzük mi is, mi Isten akarata.

Velünk nem történnek csodák

De! Csak nem vesszük észre. Bennünket nem fogad a pápa. Igaz, de a pápák nagyon sokat írtak, azokat a műveket mi is olvashatjuk. Mi is kérhetünk, hát jelet és mi is kapunk útbaigazítást pápáktól – csak legfeljebb máshogyan.

És itt valami fontosat még zárásként el szeretnék mondani. Isten rejtőzködő, de semminek sem örül jobban, mintha megtaláljuk. Istennek terve van minden emberrel. Valahogy mindig megtalálja a módját, hogy megértesse velünk a tervét. Csak kérni kell...

Comments

Popular posts from this blog

Igaz mesék Assisi Szent Ferencről

Gyermekkorunkban testvéreimnek és unokatestvéreimnek sokszor mesélt nagyapánk. Legjobban az igaz meséket szerettük. Ilyenkor érdekes gyermekkori történeteket hallhattunk: vadászatról, betakarításról, elveszett és megkerült iskolás gyerekekről. Nem tudom miért, de talán ez az egyszerű érdeklődés nőtt később nagyra bennem, amikor megszerettem a történelmet.
Azt hiszem valami hasonló hatást érhet el Adraz Arko és Ursa Skoberne is, aki kisiskolásoknak való „mesekönyvet” készítettek Assisi Szent Ferenc életéről. A szerzőpáros láthatóan sokat bízott a képekre, melyek a ferences derűt árasztják magukból. Előfordulhat az is – ezt persze nem tudom –, hogy Szent Ferenc életének bizonyos eseményeiről előbb készült rajz mint szöveg. A két művész azonban jól ismeri saját művészeti ágának lehetőségei és határait. Míg a rövid gondolatok szinte minden esetben megfelelnek az Assisi Szegénykéjéről eddig a tudomány által feltártaknak, addig a kis, színes rajzok elkészítésénél a fantázia is erősen működhe…

Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 6.

Amit ebben a fejezetben olvasunk annak halvány nyomát is nehezen találjuk életünkben. Ebben a fejezetben ugyanis azt a kemény aszkézist ismerjük meg, amelyet Assisi Szent Ferenc gyakorolt. Tudjuk, hogy alig evett, sőt direkt elrontott finom ételeket, hogy ezzel megakadályozza, hogy élvezethez jusson. Tudjuk, hogy a megvakulást is inkább vállalta, mintsem hogy lemondjon bűnei siratásáról. Tudjuk, hogy a földön aludt. De miért tette ezt, aki a teremtett világ minden kis és nagy lényét örömmel megcsodálta? A válasz egyszerű és a fejezet első és második mondatában megkapjuk a választ: maga is lelkesen hordta Krisztus keresztjét, hogy a győzelem pálmájáig jusson. Elgondolkodtató szemlélet Első gondolatunk e cél megismerése után az lehet, hogy jó, azért volt a maga testéhez ilyen kíméletlen Szent Ferenc, hogy a lelkéhez jó legyen. Ez a gondolat nem is rossz. De én úgy vélem, ennél messzebb is mehetünk. Aki Krisztus keresztjét hordozza az nem egyszerűen a lelkéhez jó, az Krisztushoz jó. Majdne…

Megállnak Jézus szavai, hogy nem tudják mit cselekednek

Mindannyian ismerjük Jézus szavait, amit keresztfeszítőiről mondott. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekednek!”
Sokan gondolják úgy, hogy ma már mindenki tudja, mit cselekszik, aki üldözi a keresztényeket. A világban elterjedt az ismeret arról, hogy Jézust kinek tartják a benne hívő. De tényleg?

Az ismeretek ma is felületesek. Ha egy ateista el is olvassa az Evangéliumot, megfelelő segítség nélkül rosszul fogja értelmezni. Aki soha nem járt hittanra vagy akár többször bérmálkozott, annak nincsenek megfelelő ismeretei Jézusról. De a keresztényekről sincsenek megfelelő ismeretei. A keresztény gondolkodásmód, érzelemvilág, cselekvési formák, döntések nem ismerhetők meg kívülről. Aki nem éli a kereszténységet csak tanulmányozza, az sosem tapasztalja meg, hogy milyen kereszténynek lenni.
A keresztény ember Krisztus-követő. Aki nem kérdezi meg nap, mint nap Krisztust, hogy merre menjek Mester, az járhat templomba, áldozhat könnyek között, sosem fogja tudni, hogy amikor …