Gondolatok Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének 3. fejezetéhez Ennek a fejezetnek a tartalma nagyon röviden az, hogy hogyan jutott el Assisi Szegénykéje a saját rendje hivatása fölismerésétől addig, hogy rendjének reguláját elfogadtassa III. Ince pápával. A történet egy csodával kezdődik és egy csodával fejeződik be. Mi ez a két csoda? Az emberi lélek öröme csoda Assisi Szent Ferenc egy szentmisén azt az evangéliumi szakaszt hallja, amely beszámol arról, hogy Jézus hogyan küldte szét apostolait prédikálni. A szakasz így szól: „( 9)Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! (10)Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot!” E szakasz hallatán Szent Ferenc így kiált föl: „Ez az, amire vágyom, ez az, amit teljes szívemből kívánok!” A Szent egész életét és rendjét erre a kívánságra építette föl. Az álom Isten üzenetének hordozója A másik csoda III. Ince pápával történik. Mikor fölkeresik őt a fiatal rendtag...