Skip to main content

Siker – fény és csillogás nélkül


Sokan tartják ferenceshez nem méltó magatartásnak a sikervágyat. Tudjuk, a világ abba az irányba megy, hogy legfőbb értéknek egy ember megítélésekor a sikerességét tekinti. S a világ e jellemvonást pénzben méri. Sikeres szegény ember nem lehet, s az sem elég sikeres, aki gazdag, de nem elég híres. Ebben az esetben a siker fétis, s valóban nem helyén való, ha egy világi ferences ebbe a versengésbe, a siker hajhászásába belemenjen. De szeretném a siker szót rehabilitálni.
Szerintem, amikor Jézus egy munkáját befejezte, amikor egy ház tetőszerkezetét elkészítette, azt sikerként értékelte. Megköszönte a Mennyei Atyának, hogy kapott megbízást a feladatra, erőt és tehetséget a feladat elvégzésére. Éppen ezért gondolom, hogy a siker önmagában nem rossz.
Hogy állításomhoz egy mai példát is hozzak: ha egy műtét nem sikeres, az milyen fájdalmas következményekkel járhat!
Van viszont itt még valami. A siker, amelyet nem pénzben mérnek, s amely nem jár csillogással, az nem csak, hogy nem rossz, hanem a mindennapok építő eleme. Örüljünk, tehát ha olyan sikereink vannak, amelyet sem a világ, sem a környezetünk nem díjaz, de ami olyan jó, hogy attól mások gazdagodnak lélekben. Örüljünk, ha valakinek a felgyógyulásáért imádkoztunk és az a valaki meg is gyógyult. Örüljünk, ha egy hajléktalannak elintéztük a lakhatását. Sikeresek vagyunk, ha tanítványunkat fölveszik az egyetemre.
Röviden: szerintem a siker – fény és csillogás nélkül általában nem csak hogy szükséges, de nélkülözhetetlen eleme a létnek.
Kedves Olvasóim! Sok sikert!

Comments

Popular posts from this blog

Igaz mesék Assisi Szent Ferencről

Gyermekkorunkban testvéreimnek és unokatestvéreimnek sokszor mesélt nagyapánk. Legjobban az igaz meséket szerettük. Ilyenkor érdekes gyermekkori történeteket hallhattunk: vadászatról, betakarításról, elveszett és megkerült iskolás gyerekekről. Nem tudom miért, de talán ez az egyszerű érdeklődés nőtt később nagyra bennem, amikor megszerettem a történelmet. Azt hiszem valami hasonló hatást érhet el Adraz Arko és Ursa Skoberne is, aki kisiskolásoknak való „mesekönyvet” készítettek Assisi Szent Ferenc életéről. A szerzőpáros láthatóan sokat bízott a képekre, melyek a ferences derűt árasztják magukból. Előfordulhat az is – ezt persze nem tudom –, hogy Szent Ferenc életének bizonyos eseményeiről előbb készült rajz mint szöveg. A két művész azonban jól ismeri saját művészeti ágának lehetőségei és határait. Míg a rövid gondolatok szinte minden esetben megfelelnek az Assisi Szegénykéjéről eddig a tudomány által feltártaknak, addig a kis, színes rajzok elkészítésénél a fantázia is erősen

Gondolkodjunk a katolikus gondolkodásmódról!

A probléma adott. Sokszor tapasztaljuk, hogy olyan vádak érnek bennünket, katolikusokat, amelyeknek nincs semmilyen alapjuk. Ilyenkor gondolhatunk cselvetésre vagy burkolt keresztényüldözésre is, de az biztos, hogy az ilyen támadások végrehajtói, akik rólunk „kígyót-békát kiabálnak” legtöbb esetben úgy utálnak bennünket, hogy nem ismerik a katolikus gondolkodásmódot. És én azt mondom, erről ők is, mi is tehetünk. De miért a katolikus gondolkodásmód léte vagy nem léte a kulcskérdés? Rövid leszek Talán sokan várnák, hogy akkor most itt definiáljam a katolikus gondolkodásmódot. Ez teljesen szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit, de röviden mégis annyit mondanék, hogy katolikus módon az gondolkozik, akinek ugyanaz szép, jó és igaz, ami Istennek is az. Persze definiálhatnám más módon is. Például úgy, hogy az sajátította el a katolikus gondolkodásmódot, ki úgy éli meg hitét és úgy gondolkozik a hétköznapi és tudományos kérdésekben, hogy az összhangban van a katolikus egy

Rendezvény vagy hétköznap

Hány, de hány olyan katolikus rendezvény van, amely szervezőinek az a célja, hogy "közelebb vigyék a hitet a hitüket nem gyakorlókhoz"! Sok rendezvény jól is sikerült, lesz sajtója is és ellátogat rá néhány hitét rendszertelenül rendezvényeken gyakorló ember. Gondolom az eddig írtak stílusa elárulja a véleményemet is ezekről a megmozdulásokról. Pedig tudom, kellenek, a maguk helyén jók is. De van ennél az evangelizálásnál jobb is. Bátran állíthatom, mert gyakorlom. Beszélgetek a szomszédommal, a benzinkutassal, a postással. Ha kérdik, elmondom nekik a véleményemet hitről, vilgáról, a tévében közvetített szentmiséről. Ezek a beszélgetések mélyebb nyomot hagynak bennünk mint egy kiváló konferencián egy beszéd a katolikustól. Miért? Mert a szomszédom tudja, hogy bármikor kölcsön adom neki a turmixgépemet, a benzinkutas látja, hogy ha elfelejtek bérletet venni, akkor sem lógok a villamoson, hiszen a jegyeket tőle vásárolom, a postás pedig tanúja, hogy hogyan bánok a gyerekem