Sokan tartják ferenceshez nem méltó
magatartásnak a sikervágyat. Tudjuk, a világ abba az irányba
megy, hogy legfőbb értéknek egy ember megítélésekor a
sikerességét tekinti. S a világ e jellemvonást pénzben méri.
Sikeres szegény ember nem lehet, s az sem elég sikeres, aki gazdag,
de nem elég híres. Ebben az esetben a siker fétis, s valóban nem
helyén való, ha egy világi ferences ebbe a versengésbe, a siker
hajhászásába belemenjen. De szeretném a siker szót rehabilitálni.
Szerintem, amikor Jézus egy munkáját
befejezte, amikor egy ház tetőszerkezetét elkészítette, azt
sikerként értékelte. Megköszönte a Mennyei Atyának, hogy kapott
megbízást a feladatra, erőt és tehetséget a feladat elvégzésére.
Éppen ezért gondolom, hogy a siker önmagában nem rossz.
Hogy állításomhoz egy mai példát
is hozzak: ha egy műtét nem sikeres, az milyen fájdalmas
következményekkel járhat!
Van viszont itt még valami. A siker,
amelyet nem pénzben mérnek, s amely nem jár csillogással, az nem
csak, hogy nem rossz, hanem a mindennapok építő eleme. Örüljünk,
tehát ha olyan sikereink vannak, amelyet sem a világ, sem a
környezetünk nem díjaz, de ami olyan jó, hogy attól mások
gazdagodnak lélekben. Örüljünk, ha valakinek a felgyógyulásáért
imádkoztunk és az a valaki meg is gyógyult. Örüljünk, ha egy
hajléktalannak elintéztük a lakhatását. Sikeresek vagyunk, ha
tanítványunkat fölveszik az egyetemre.
Röviden: szerintem a siker – fény
és csillogás nélkül általában nem csak hogy szükséges, de
nélkülözhetetlen eleme a létnek.
Kedves Olvasóim! Sok sikert!
Comments
Post a Comment