Szent Ferenc szemével nézni a világot...

Bizony az embernek sokszor van szüksége arra, hogy Istenhez forduljon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak nekünk van szükségünk az imára és nem az Úrnak. A Katolikus Egyház Katekizmusa is azt tanítja, hogy Isten szomjazza az ember szavait és gondolatait. Isten szomjazza az odaadásunkat. Jézus a kereszten is kimondta ezt a szót: „Szomjazom”. Isten hatalmas, nem szorulna a mi dicséretünkre, ha nem Ő maga volna a szeretet. Isten vár ránk és várja az imádságunkat is. A legtöbb kolostorban egy harang jelzi, ha eljött a zsolozsmázás ideje. Nekünk, akik nem vagyunk és nem is leszünk szerzetesek, nekünk laikusoknak is, gyakran csak a harangok jelzik, hogy Isten várakozik ránk. De milyen harangok? A temetői harangzúgás, vagy a veszedelem idején félrevert harangok sikítása, néha, talán egy nemzeti ünnep harangvihara. Ezekben halljuk csak meg az imára szólító hangokat! Pedig félelmetes mélységekbe és magasságokba juthatunk el akkor, ha tiszta átadással imádkozunk. Ha nem csak az ig...

Mihez hasonlatos ez a nemzedék? Bizonyára sok mindenhez. Ha engem kérdeznének róla, s írnék egy abszurd drámát válaszként, akkor a nyitó színen egy csapat magyar állna az Ecsedi-lápban. Mindegyikük süppedne az ingoványba: ki bokáig, ki térdig, ki egészen a tokájáig. Helyzetük teljességgel reménytelen volna: a szabadulás esélyeit a XXI. századra minimálisra csökkentette a közös emlékezet feladása. Pedig két évszázaddal korábban, a 48-49-es szabadságharc bukása után még megosztották egymás között a bujdosó honvédek, hogy hol szabad a pázsittal borított ingólápra lépni, s hol nem. Megmutatták egymásnak, mely részeken érdemes nádszálat a földbe szúrni, hogy élvezhető és éltető vízhez jussanak. Megtanították egymásnak, hogy hol fészkelnek az értékes tojást adó vízityúkok, s hogy hogyan kell fűzfavesszőből olyan kosarat fonni, mellyel könnyen megfogható a réti csík is. Ezzel a közös tudással nem pusztán a gyors halállal fenyegető, sárba és mocsokba süllyedést kerülhették el, han...

Te is csak egy rizsszem vagy. Rizsszem a tejbepapiban. Jól megdagadt, tejillatú, cukormázas, kakaó- kalapos, nyálkás szem. Hozzátapadsz a melletted levő, dagadt, nyálkás, tejillatú rizsszemhez, hiszen minden rizsszem ezt csinálja. Így lesztek ti – te meg a melletted levő – egy rizsszempár. Nem féltek, nem tart kapcsolatotok örökké. Jön a kis-kanál-halál, hamar és feltartóztathatatlanul. Így van ez, nincs mit tenni ellene. Igaz, hallottál már rizsszemekről, melyek makacsul a tányér széléhez tapadtak, így játszva ki a kanalazás, rágás, nyelés útján megvalósuló semmivé levést, de – nekem elhiheted – ez sem végső megoldás. Egyrészt: a tányéron nincs kihez tapadni. Másrészt: a tányér széléről sincs visszatérés a tejbepapi-melegbe. Csak fölázás van és szétmálás és eltűnés a lefolyóban. No, de ez, de ez, no de ez aztán örökre.

Hallottam. Sokszor. Közhely. Nem is kellene törődni vele. De most valahogy mégsem tudtam a gondolat esését, a feledésbe zuhanását, sehogy sem megsürgetni. Mi tényleg olyan kicsik vagyunk, hogy semmi hatásunk a világpolitikára? S egy világi ferences jobb, ha eleve csak a kicsinyek felé fordul? Hiszen, ha szólnánk is, semmi nyomatéka nem lenne. Ne is foglalkozzunk hatalmi kérdésekkel, mert semmi beleszólásunk sincs. Már hogy ne lenne beleszólásunk! Nekünk van csak igazán beleszólásunk. Mindenbe lehet beleszólásunk! A mi beleszólásunkat úgy hívják, hogy imádság. A nyomatékát pedig úgy, hogy böjt. S ennek most épp itt az ideje. Még 38 napig…

Gödöllőnél a HÉV-en találtál egy ülőhelyet, ráadásul az ablak mellett. Veled szemben senki. A melletted helyet foglaló, s a melletted helyet foglalóval szemben ülő is rendes, jó akaratú emberek. Nem félsz elővenni a zsolozsmás könyvedet. Békédnél vagy. A Benedictus antifóna Kistarcsán ér, s a reggel első kellemetlensége is. Hosszú lábú, erőszakos, kemény vonásokkal szegélyezett, széles arcú nő csapódik a veled szemben levő üres ülésre. Amennyire tudod, összehúzod magad, az eddigi kényelemnek vége. Jobban megnézed új útitársad. Ez a nő egy ellenség. Milyen utálattal mustrál téged? S kezedben a zsolozsmás könyvet? De nem hagyod eltéríteni magad, imádkozol hangtalanul tovább. S lám! A következő sorban ezt hozza eléd az Írás: „ megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket”. Elgondolkozol. Valóban gyűlölettel nézett rád ez az új utas. És valóban ellenséged is. De az Evangéliumban az is benne áll, hogy a rosszért is jóval kell fizetned. Itt és mos...