Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 8.

A VII. fejezet történeteit olvasva az ember zavarba jön. Nehéz a sok adat, Szent Ferenci-mondás és esemény között megtalálni az azokat egymás után soroló logikát. Pedig a szerző egyszerűvé teszi ezt nekünk. Annyit kell tennünk csupán, hogy elolvassuk figyelmesen a VII. fejezet címét: „A szegénység iránti szeretete és a hiányok csodálatos betöltése”.

A cím olvasása után megérjük, hogy a VII. fejezetben egymás után következő szakaszok vagy azzal a szándékkal születtek, hogy bemutassák, mennyire szerette Szent Ferenc a szegénységet, vagy azzal a szándékkal születtek, hogy megmutassák a Szeráfi Atya közreműködésével vagy jelenlétében, a hiányok betöltésére szolgáló csodákat.

De vajon tényleg elég-e a szöveg megértéséhez, ha ennek a két szempontnak a megjelenését keressük az egyes szakaszokban? Nem. Miért? Azért, mert aki ír, annak mindig vannak olyan előfeltételezései és élettapasztalatai, amelyek oly mértékű természetességgel az övék, hogy ki sem mondatnak vagy ha kimondatnak, akkor mintegy mellékesen, egy-egy szóban jutnak kifejezésre. Ha ebből, a szövegelemzéshez középiskolában tanítandó alapelvből, indulunk ki, akkor is találunk a szövegben arra adatot, hogy mi volt a VII. fejezet írójának szándéka. Szent Bonaventura azért ír a szegénységről, mert ez az érdemszerzés egyik legfőbb módja. Miért fontos ez nekünk?

Azért, mert a szegénységet, mint kívánatos állapotot minden nemzedéknek nehéz megszeretni. Ha tudatosítjuk, hogy a szegénység érdemszerző, akkor leomolhat a gát, melyet gyakran a környezetünk emel közénk és a szegénység szeretete közé. Ez utóbbi gondolattal már meg is érkeztünk oda, hogy elkezdjük az egyes szakaszokat és történeteket megfigyelni. Az 5. szakaszban egy pénzes zacskóról olvasunk, melyet Assisi Legkisebb Embere nem akar fölvenni az útról. A történetből az derül ki, hogy a zacskót az ördög tette az útra. A mi környezetünkben is vannak ilyen ördögi pénzforrások. MLM-hálózatokban a legfelső pozíciók egyike. Vagy pályázati cégnél dolgozóknak a lefizetésre juttatott összegek. Jobb, ha nem vesszük fel őket. Ezeket a pénzes zacskókat mind az ördög tette oda, ahova tette. Kígyó bújik ki belőlük: a lelkiismeret furdalásától romló szervezet a patika falán találkozhat ezzel a kígyóval.

Az 5. fejezetet előkészítő 1., 2., 3., és 4., szakaszokban lényegében a Szent Ferenc-i teológia alapvetését ismerjük meg. Ezen majdnem elméleti szakaszok készítik elő az ötödik szakasz történetét. Nem furcsa, hogy az elmélet készít elő egy történetet? Lehet, hogy ez csak egy tévedésem, de azt gondolom, hogy az ötödik szakasz mégsem pusztán illusztráció, hanem annak érzékeltetése, hogy mit kockáztat az ember, ha nem éli a szent szegénységet.

Gondolom, a Testvérek és Nővérek azért szeretnének valamit hallani a Szeráfi Mestertől magától is. Én az ő jogos érdeklődésük betöltésére a következő mondatot emelem ki.

„Mert ez (ti. a szegénység) az evangéliumi szántóföldbe rejtett kincs, amelynek megvásárlásáért mindent el kell adnunk, amit meg el nem adhatunk, azt hozzá képest (ti. a szegénységhez képest) semminek kell tekintenünk.”

Én úgy látom, hogy ez az a lelkiállapot, mely egy világi ferences számára elérhető a szegénységgel kapcsolatban.

A 6. és 7. szakasz szinte csak 2 történet. A 6. szakasz egy isteni visszaigazolás arról, hogy Szent Ferenc az evangéliumi erények birtokosa. A 7. szakasz pedig egy ebéd története. Ezt az egyszerű besorolást azonban mindenki elutasítaná, aki elolvassa azt is, hogy mit mondott az ebéd alatt Assisi Legkisebbje. Mert amit mondott, az újabb kiegészítés a szegénység teológiájához. Szent Bonaventura így idézi Szent Ferencet. „Ezt a királyi méltóságot az Úr Jézus vette magára, amikor szegénnyé lett, hogy szegénysége gazdagítson minket, és mint lélekben szegényeket a mennyország királyaivá és örököseivé emeljen.” Miért éppen ezt a mondatot emeltem ki? Mert ez ismét rámutat, hogy Szent Ferenc a mennyország iránti vágyból vágyakozik a szegénység után. Ez a felismerés pedig még jobban elmélyíti azt az érzést, hogy aki valóban szegény, az földbe rejtett csodálatos kincsre talált. Sajnos ezt a misztériumot én ennél jobban nem tudom kifejteni, de azt hiszem, hogy mindannyian sejtjük már, hogy miről van ebben szó.

A 8. és 9. szakasz is úgy néz ki, mintha egyszerűen csak előkészítené a 10. szakaszt, melynek célja, hogy elmesélje, hogy Isten miként töltötte be sok szegény hiányát Szent Ferenc által. Ez nyilván célja is a szerzőnek, de a 8., 9. és 10. szakasszal, de ez a „bizonyítási eljárás” is alkalmas arra, hogy fölragyogtasson a Szent Ferenc-i teológiából egy újabb részt. Csak egy félmondatot idézek most. Mindannyian tudjuk, hogy a történet lényege az, hogy amikor a testvérek nem pénzt, hanem ennivalót gyűjtöttek, akkor tudtak segíteni a szegényeken. És íme, hogy miért. „… mert a bűnbeesés után a nagy Alamizsnaosztó tékozló könyörületességében mindent alamizsnaként enged meg, méltónak és méltatlannak egyaránt.”

A VII. fejezet utolsó három szakasza a 11., 12. és 13. is olyan történetek, melyek lényege, hogy Isten szegénységet és nem nélkülözést akar. Nagyon szép a 13. szakasz végén levő vers, mely nem pusztán lelkesítés, hanem az egzisztenciális bizonytalanságokban élő embernek, s így a ma emberének is, reményt ad.

A blogot támogatja, ha vásárol a Zarándokok Boltjában.