Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 9.

Amikor Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének VIII. fejezetét olvassuk, akkor könnyen észrevesszük, hogy az első 5 szakasz a szegénységet megélő Szent Ferencet, a 6. szakasz és az utána következők pedig az állatokat is dédelgető és a rájuk hatást gyakorolni képes Szent Ferencet mutatják be.

Lássuk most először az első 5 szakaszt! Amikor ezeket a szövegrészeket alaposan áttanulmányozzuk, akkor fölmerül bennünk egy hittani kérdés. Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig?

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, értenünk kell, hogy mit ért Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.”

A lábjegyzetet író, tehát, el akar oszlatni egy téves értelmezést és el szeretné érni, hogy amikor az első 5 szakaszt olvassuk, jól értsük Szent Bonaventura jámborság-fogalmát. Különösen fontos ez a XXI. század katolikusai számára, mert a köznyelv a jámbort gyakran használja a mamlasz értelemben. Erre a helyzetre – tapasztalataim szerint – vagy úgy reagálnak a mai igehirdetők, hogy a jámbor szó helyett az „elkötelezett keresztény” kifejezést használják, vagy úgy, hogy ezt a fogalmat egyáltalán nem használják. Én azt gondolom azonban, hogy a VIII. fejezetből kitapintható, hogy kik is a jámbor emberek – legalább is bennem született egy meglátás erről. Hogy ezt megosszam veletek, meg kell ismételnem az első 5 szakasszal kapcsolatos kérdésemet. Miért a szegénységen át vezet út a jámborságig?

Ha erre a kérdésre választ keresünk Jézusnál, akkor akár le is csücsülhetünk egy hegy lábához. Ahhoz a hegyhez, amelyen állva Jézus elmondta programbeszédét. Mindannyian tudjuk, hogy a beszéd így kezdődött:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Mt 5,3

Ezt hallva, az emberben fölébred a gyanú, hogy az emberi jámborság mibenlétét Jézus a maga 8 boldogmondásával határozta meg. Spanyol viasz-e ez? Attól tartok, hogy igen. Nem tartom új felfedezésnek, hogy a 8 boldogság írja le az „elkötelezett keresztény” ember lelkületét. De válasz-e ez arra a kérdésre, hogy „Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig?”. Nem teljes válasz. Ugyanakkor ennek a kérdésnek a megfogalmazása, az ezen való töprengés, vezetett egy meglátáshoz, vagyis ahhoz, hogy a jámbor ember a 8 boldogságot élő ember.

De nem szeretnélek válasz nélkül hagyni benneteket azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig. Engem Pilinszky János tanított meg erre. Saját szavaimmal elmondva ezeket gondolom. A szegény ember sérülékeny. A szegény ember hordja a nap hevét és terhét. Ő az, aki ismeri, elviseli és viseli a lét és tulajdonlás közti ellentmondás súlyát. Mint ilyen, könnyebben kapcsolódik Istenhez, mert jobban érzi a ráutaltságát.

De haladjunk tovább! Milyen problémát vet föl a VIII. fejezet 6. szakaszától a 11. szakaszának első bekezdése közepéig ívelő szöveg? Mindannyian ismerjük a történeteket, melyekben Szent Ferenc állatokat dédelget, csendsít el vagy szólít föl valamire, ezért ezeket itt most nem ismertetem. Bonaventura bizonyára örülne, ha szövegét olvasva egy Szent Ferenc iránt éppen csak érdeklődő emberben a következő kérdés merülne föl. „Ki ez a szegény lélek, akinek még a madarak, a rovarok és a halak is engedelmeskednek?”

Ha egy érdeklődő ember ezt kérdezi, akkor majdnem ugyanazt kérdezi, ami Jézussal kapcsolatban merült föl az apostolokban. „Ki ez, hogy még a tenger is engedelmeskedik neki?” Ahogy erre a kérdésre az a válasz, hogy akinek a tenger engedelmeskedik, az az Isten fia, úgy arra a kérdésre, hogy ki az, akinek az állatok engedelmeskednek az a helyes válasz, hogy egy szent.

Véleményem szerint, a teológus Bonaventura azt akarta a VIII. fejezetben bemutatni, hogy Szent Ferenc Isten választottja volt. Olyan választottja, aki amennyire embernek lehetséges, hasonult Istenhez. Assisi szegénykéjének kiválasztottságát Isten azzal is igazolta, hogy Szent Ferencnek engedelmeskedtek a teremtmények.

Attól tartok, ha Bonaventura most hallaná ezt az okfejtést, akkor kedvesen megmosolyogna engem és azt mondaná, hogy örül, hogy foglalkoztam a művével, de azért a VIII. fejezetben sokkal többet mond rendje alapítójáról. Hála Istennek, Bonaventura gondolt a leegyszerűsítő és koncepcióval olvasó emberekre is és a VIII. fejezet végén részletesen leírja, mikor kezeljük helyén a most tanulmányozott szöveget. Idézem, hát, Bonaventurát.

„Jámboran kell hát vélekednünk

e boldog ember jámborságáról,

amely csodálatosan gyengéd volt és olyan erős,

hogy a kegyetleneket leigázta,

a vadakat megszelídítette,

a szelídeket okította,

és a hajdan elbukott ember ellen lázadó állatok természetét

engedelmessé tette.”