Skip to main content

Volt már veled így?



Gödöllőnél a HÉV-en találtál egy ülőhelyet, ráadásul az ablak mellett. Veled szemben senki. A melletted helyet foglaló, s a melletted helyet foglalóval szemben ülő is rendes, jó akaratú emberek. Nem félsz elővenni a zsolozsmás könyvedet. Békédnél vagy.
A Benedictus antifóna Kistarcsán ér, s a reggel első kellemetlensége is. Hosszú lábú, erőszakos, kemény vonásokkal szegélyezett, széles arcú nő csapódik a veled szemben levő üres ülésre. Amennyire tudod, összehúzod magad, az eddigi kényelemnek vége. Jobban megnézed új útitársad. Ez a nő egy ellenség. Milyen utálattal mustrál téged? S kezedben a zsolozsmás könyvet?
De nem hagyod eltéríteni magad, imádkozol hangtalanul tovább.
S lám! A következő sorban ezt hozza eléd az Írás: „megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket”.
Elgondolkozol. Valóban gyűlölettel nézett rád ez az új utas. És valóban ellenséged is. De az Evangéliumban az is benne áll, hogy a rosszért is jóval kell fizetned. Itt és most ugyan hogyan?
Aztán jönnek az ötletek. Bárcsak lenne egy helyzet! Mondjuk, ennek a nőnek szüksége lenne egy zsebkendőre, vagy leszálláskor előre engednéd. Vagy megkérdezné, hogy hány óra, s Te mosolyogva válaszolnál neki? Volt már így veled?...
Aztán leszálláskor eléd sorol, s az Őrsön, mint a villám, elszelel.
Legközelebb a metró kocsiban tűnik föl alakja, de nem érsz rá még egy mosolyt sem küldeni neki, mert máris közeledben egy újabb haragos tekintetű, ellenség kinézetű ember, aki elől, az utolsó pillanatban még sikerül elhalászni az addigra a közelben található egyetlen szabadon maradt ülőhelyet.
Volt már így veled?

Comments

  1. ZsófiaFebruary 28, 2013 at 1:51 PM

    Kedves Piroska! Én ezen esetekben az ellenséget inkább ellenszenvként definiálnám. Eszembe jut egy tegnap hallott történet Sziénai Szt Katalin életéből. Éppen az Úrjézussal beszélgetett, aki megjelent neki, miközben arra sétált egy járókelő. Egy pillanatra arra az emberre figyelt, s mire Jézusra visszatekintett volna, a jelenés eltűnt szemei előtt. Ezt követően Pál apostol "megdorgálta", hogy hogyan mer másfelé nézni, miközben a Király van előtte. Katalin zokogásban tört ki, amikor szembesült azzal, hogy milyen nagy hibát vétett...

    ReplyDelete
  2. PiroskaMarch 1, 2013 at 8:03 AM

    Kedves Zsófia!
    Köszönöm az érdekes és értékes történetet. A szentek is fejlődnek.

    ReplyDelete
  3. PiroskaMarch 1, 2013 at 8:04 AM

    Kedves Mónika!
    Köszönöm kommentedet!

    ReplyDelete
  4. ZsófiaMarch 2, 2013 at 2:14 PM

    A Zsófia helyett lehetnék Zsófi? :-)
    A google nevemet veszi alapul, de azért jobb, ha úgy szólítotok ahogy élőben. :-)

    ReplyDelete
  5. ZsófiaMarch 2, 2013 at 2:16 PM

    A szentek is fejlődnek, és mi is fejlődhetünk - szerencsére. :-)

    ReplyDelete

Post a Comment

Popular posts from this blog

Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 9.

Amikor Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének VIII. fejezetét olvassuk, akkor könnyen észrevesszük, hogy az első 5 szakasz a szegénységet megélő Szent Ferencet, a 6. szakasz és az utána következők pedig az állatokat is dédelgető és a rájuk hatást gyakorolni képes Szent Ferencet mutatják be. Lássuk most először az első 5 szakaszt! Amikor ezeket a szövegrészeket alaposan áttanulmányozzuk, akkor fölmerül bennünk egy hittani kérdés. Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, értenünk kell, hogy mit ért Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.” A lábjegyzetet í...
Post a Comment
Read more

Anya és hitbizonyosság

A hitre jutás és utána a hitérzék kifejlődése nem olyan tanulási folyamat, mint ahogy írni-olvasni tanulunk. A hit alapjait nem úgy sajátítjuk el, mintha betűről betűre haladnánk, egyre komolyabb könyveket olvasnánk, s végül teológiából doktorálnánk. Sokkal inkább úgy növekszünk a hitbizonyosságban és az abból fakadó cselekedeteinkben, mint ahogy gyermekkorunkban beszélni tanultunk. Utánzás, felismerések, egyéni lelemény kell egy kis emberkének, hogy kommunikálni tudjon. És kell még valami. Szerető család. A családban pedig, magzati korunktól 1-2 éves korunkig a nyelvtudást átadó legfőbb személy az édesanyánk. Őt halljuk legtöbbet. Ezt a rendet Isten alkotta így, és az ember könnyen belátja, hogy mindaz, amit Isten alkotott, jó. Ezért tartom fontosnak, hogy az Egyház minden lényegi megnyilvánulásában utal arra, hogy van Égi Édesanyánk. Van a hit szókincsének és logikájának elsajátításában mintánk és pártfogónk. Amikor kisgyerekeknek arról beszél egy hitoktató, hogy Mária vo...
4 comments
Read more