Vegyél
a Balaton szürkéjén szakadozó tavaszi párát! És vedd meg a télen az erdei úton a
talpad alatt gyűrődő hó roppanást! Vedd meg a sárga meg a barna minden
árnyalatát az őszi falevélről, és vegyél magadnak nyári vihar előtti csendet! Ez nem érdekel? Nem azért, mert ingyen van - mondod -, hanem azért, mert ilyen bárkinek lehet. Ez nem igaz: ilyen nem bárkinek, ilyen az ezzel megajándékozottaknak lehet. Ma még megajándékozott vagy Te is. De, ki tudja, holnap akár számon is kérhetik a lelkedet...
Amikor Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvének VIII. fejezetét olvassuk, akkor könnyen észrevesszük, hogy az első 5 szakasz a szegénységet megélő Szent Ferencet, a 6. szakasz és az utána következők pedig az állatokat is dédelgető és a rájuk hatást gyakorolni képes Szent Ferencet mutatják be. Lássuk most először az első 5 szakaszt! Amikor ezeket a szövegrészeket alaposan áttanulmányozzuk, akkor fölmerül bennünk egy hittani kérdés. Miért a szegénységen át vezet az út a jámborságig? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, értenünk kell, hogy mit ért Bonaventura jámborságon. Ehhez segítséget kapunk egy lábjegyzetből. Ebből kiderül számunkra, hogy a jámborság nem azonos a hitbéli gyakorlatok pontos betartásával. A jegyzetíró még azt is elmondja, hogy Bonaventuránál a jámborság a Szentháromságot jellemző cselekvés. „Amennyiben (pedig) embert jellemez a pietas (jámborság), úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére és egyben utánzása is annak.” A lábjegyzetet í...
Comments
Post a Comment