Katolikus és politika – a gyakorlatban

Kezdjük az alapoknál! A politika az érdekérvényesítés színtere. Az érdekérvényesítés módja századokról századokra változik. Jelenleg demokrácia van Magyarországon. Így a katolikusok érdekérvényesítésének módszere a pártpolitizálás és a szavazás. De tetszik-e Jézusnak, hogy ezek közül az egyikben vagy mindkettőben része legyen egy katolikusnak? Van-e ennek jézusi alapja?

Jézus korában más volt...

Jézus korában más volt a társadalmi berendezkedés. A hit, a nemzet, a vallás, a társadalom egy egységes, részletesen szabályozott rendet képezett, amelyen az sokat csorbított, hogy Róma uralma alatt éltek, de a lényegén nem változtatott. Az, mint kérdés, hogy részt vesz-e egy zsidó a politikában, nem merült föl úgy, mint ma. Ezért nehéz Jézusnak szavát találni arról, hogy ma, a XXI. században egy magyar katolikus hogyan politizáljon.

Az érdeken túl

Ha azonban a politikát nem, mint magányos jelenséget nézzük, akkor egy lépést hátra lépve meglátjuk, hogy mi is az igazi tétje a katolikusok politikában való részvételének vagy rész nem vételének. A háttér ugyanis maga a társadalom. Az a világ, amiben élünk: annak minden viszonyával, gazdaságával, technikai fejlettségi szintjével, a tudás átadásának rendszerével, az innováció lehetséges útjaival és az azt támogató intézményrendszerével, az egészséges életvitel megteremtésének intézményrendszerével stb. Ennek a világnak mind van kapcsolata a politikával. És Jézus erről a világról igenis mondott valamit. Ezt mondta: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” Jn17, 15.

Számomra ez annyit jelent, hogy nem elszigetelten, a világtól elzártan kell élnem, hanem benne kell élnem. És jó döntéseket kell hoznom. Jó politikai döntéseket is ideértve.

Sovány alap ez...

Az Egyház kétévezredes története során sokkal pontosabb, mélyebb és körültekintőbb módon vizsgálta ezt a kérdést, mint most én. A Hittani Kongregáció 2003-ban kiadott egy dokumentumot, mely az én általam most tárgyaltakat sokkal szakszerűbben mondja el. Akit ez érdekel, ide kattintva az egész szöveget elolvashatja magyarul. Amire én ebből a szövegből szívesen hivatkozom most az az, hogy ha az Egyház egy változó világban újból és újból szembesül társadalmi problémákkal; és ha az egyház tagjai újból és újból szembesülnek a dilemmával, hogy részt vegyenek-e a politikai életben; akkor legjobb, ha szentekre hallgatnak. Én most csak Don Bosco nevelési céljára hívom fel a figyelmet. A XIX. században élő olasz szent azt akarta hogy növendékei jó polgárok és jó hívő emberek legyenek. De hol van itt a gyakorlat?

A magyar katolikus közösségeket megosztják politikai kérdések

Az általam fölvetett kérdés, hogy mi legyen a katolikusok viszonya a politikához, azért érdekel sokakat, mert időről időre előjönnek katolikus közösségekben politikai kérdések. Egy példát mondok. Az április 8. választások napján többen kezdeményezték, hogy a szentmise után minden templomban énekeljük el a Himnuszt. Akik ellene szóltak azzal érveltek, hogy a szentmise Isten műve, így annak rendjébe a legkisebb beavatkozás is hiba. Itt megengedek magamnak egy epés megjegyzést. Akik így gondolkoznak, vajon helytelenítik-e, hogy sok afrikai ember énekelve és táncolva vonul be a szentmisére, mert ez az ő kulturális identitásának a része? De térjünk vissza a példának felhozott vita bemutatásához!

Véleményem szerint, a katolikusok egy része azért nem szeret politizálni, mert az érdekek egyeztetése a vélemények ütköztetésével jár. Sok katolikus békességet szeretne. Utálja a vitákat. Gyűlöli a széthúzást. És (nagyon helyesen) azt keresi, ami összeköt. Ezért kerüli a konfliktusokat. Közülük többen kikötik, hogy nagy családi ebédnél politikáról tilos beszélni. Jó ez így?

Megfutamodás

Véleményem szerint a béke sohasem születhet meg megfutamodásból. Nem kell kiszállni a katolikusoknak a politikai térből. Nem kell elzárkózni minden vitától. A gyávaságot nem szabad összetéveszteni a békességességgel. Ha valakinek vannak nézetei, miért ne hangoztathatná? Tudom, mit mondanak erre, aki ellenemben érvelnek. Azt, hogy „Arról tudják meg az emberek, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn13, 35. A szeretet azonban nem lehet olyan, mint farizeusok szeretete. Valljuk be! A mai Egyházban is vannak farizeusok. A mai világban is vannak farizeusok. Őket is kell szeretnünk, és nem úgy kell szeretnünk, ahogy ők szeretnek.

De ki a farizeus?

Hogy mondhatom azt, hogy a mai katolikusok között farizeusok is vannak? Lélekben farizeusokra gondolok. Onnan ismerem meg őket, hogy egészen egyszerű eldöntendő kérdésekre (igen vagy nem) hosszú, érthetetlen válaszokat adnak. Vagy nem válaszolnak. Jézus pedig erre figyelmeztet bennünket: „Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem.” Miért? „Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt5, 37)

Egy ilyen kommunikációs közegben, amelyben farizeusok is vannak, minden jóakaratú embernek kihívás jól megtalálni a békesség útját. Hány, de hány olyan beszélgetés van, katolikusok közösségeiben, ahol van valaki, aki nem önmagát adja? Ilyen esetben a többieknek nagyon nehéz szerető pozíciót fölvenni. De erre is adott példát a mi Mesterünk.

Hány olyan helyzet van az Evangéliumban, amikor Jézus nem a konkrét kérdésre válaszol, hanem a ki sem mondott, a lélek mélyében levő kérdésre? Hányszor írják az evangelisták, hogy Jézus átlátott a kommunikációs csapdát állítók szándékain. Ezt a fajta kommunikációt megtanulni és alkalmazni bárkinek lehet. A Lélek ott fúj, ahol a haragunk forrósodik és lehűt bennünket a szelével. Ha valaki azzal a szándékkal megy bele politikai vitákba, hogy meggyőzzön valakit, fontos hogy vállalja a mélybe evezés kockázatát. Elsőre biztos nem fog sikerülni, de sokadszorra biztosan.

Vissza az eredeti kérdésekhez

Mindezek alapján két állításom van. Az egyik, hogy van olyan politizálás, ami Jézusnak tetszik. A másik, hogy ehhez saját szavaiból is vehetünk biztatást. Ha nem így lenne, szóljatok!