Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 5.

Ennek a fejezetnek, azaz a tárgyalt könyvünk 4. fejezetének a címe a következő. A rend előrehaladása Szent Ferenc irányítása alatt, és a korábban jóváhagyott regula megerősítése. Ha végigolvassuk a fejezetet, meg kell állapítanunk, hogy a szerző valóban ezt is meséli el. És ezek után mégis érvényes a kérdésünk, hogy miről szól a 4. fejezet.Egy renddel kapcsolatos érvényes kérdések

A 4. fejezet rendkívül fontos a könyv egésze szempontjából. Itt ugyanis ismerteti Szent Bonaventura az összes olyan elhinni valót, ami egy renddel kapcsolatban fölmerülhet. Így ennek a fejezetnek a címe az is lehetne: Beszámoló minden elhihetőről, amit egy renddel kapcsolatban el kell hinni.

Mit kell a rendel kapcsolatban elhinni?

A rend alapítójának meg kell bizonyosodnia arról, hogy rendje Isten akaratából létezik. A rendbe lépőnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a rend valóban Isten akaratából létezik és Istennek vele kapcsolatban az a terve, hogy ő e rendnek tagja legyen. De hogyan lehet erről megbizonyosodni?

A megbizonyosodás három útja

Szent Bonaventura, a középkori ember egyszerű hitélményeinek és egyszerű vallásos gondolkodásának birtokában három ilyen megbizonyosodási lehetőséget mutat be. Égi jóslat, csodák és pápai megerősítés.

Photo by Michael Martinelli on Unsplash

Ezek mindegyikére példát találunk a 4. fejezetben. Az égi jóslatról a 2. pontban ezt olvassuk: „Ám Krisztus szolgája nem önmagában vagy övéi igyekezetében bízott, hanem kitartó imádsággal az isteni akarat tetszését kutatta ez ügyben (az ügy , hogy az emberek között éljenek-e vagy elvonuljanak remeteségbe). Égi jóslattól megvilágosodva belátta végül, hogy őt arra küldte az Úr, hogy Krisztusnak nyerje meg a lelkeket...”

Csodákról is sokat olvasunk a 4. fejezetben. Biztosan minden e könyvet olvasó megőrizett az emlékezetében ezekből legalább egyet, de én is idézek itt most valamit. Amikor a testvérek már több mint ötezren voltak és káptalanra gyűltek össze, rendkívül szegény körülményekben tartózkodtak a Porcincula Boldog-asszony templom környékén. Sokakban fölmerülhetett a gondolat, hogy jó-e ez így? Talán megkísértette őket a gondolat, hogy miért viseljék jelen nyomorúságukat. Hogy itt kell-e lenniük. Erre volt válasz egy olyan csoda, amelynek felületi jelenségében, nevezetesen, hogy látta „boldog Ferencet, amint levegőbe emelkedve, kezeit mintegy kereszt alakban kitárva, megáldja a testvéreket.” csak egy lélek részesült, de amely csoda idejében „mindnyájan érezték, hogy olyan szokatlan lelki vigasszal teletek el, hogy a szent atya valódi jelenlétéről bizonyosan maga a Lélek tett tanúságot bensőjükben...”.

A harmadik út pedig, az arról való megbizonyosodásról szól, hogy életformájuk helyes igen egyszerű. Ha Krisztus földi helytartója jóváhagyja a rend reguláját az azt jelenti, hogy életformájuk helyes.

Mi nem vagyunk szerzetesek

Ugyan mi nem vagyunk szerzetesek, de ebből a fejezetből rengeteget tanulhatunk. Hányszor merül föl egy laikus katolikus életében is a kérdés: Jó helyen vagyok-e? Tényleg erre a főiskolára kell járnom? Tényleg el kell mennem erre a zarándoklatra? Az Isten akarata, hogy dolgozzam nyugdíj után? Ha nincs gyermekünk, csecsemőt vagy egy nagyobbacskát fogadjunk örökbe? Olyat látok a munkahelyemen, aminek jogszerűsége kétséges, maradjak? Sokszor megkérdezzük mi is, mi Isten akarata.

Velünk nem történnek csodák

De! Csak nem vesszük észre. Bennünket nem fogad a pápa. Igaz, de a pápák nagyon sokat írtak, azokat a műveket mi is olvashatjuk. Mi is kérhetünk, hát jelet és mi is kapunk útbaigazítást pápáktól – csak legfeljebb máshogyan.

És itt valami fontosat még zárásként el szeretnék mondani. Isten rejtőzködő, de semminek sem örül jobban, mintha megtaláljuk. Istennek terve van minden emberrel. Valahogy mindig megtalálja a módját, hogy megértesse velünk a tervét. Csak kérni kell...