Skip to main content

Rendezvény vagy hétköznap

Hány, de hány olyan katolikus rendezvény van, amely szervezőinek az a célja, hogy "közelebb vigyék a hitet a hitüket nem gyakorlókhoz"!
Sok rendezvény jól is sikerült, lesz sajtója is és ellátogat rá néhány hitét rendszertelenül rendezvényeken gyakorló ember.
Gondolom az eddig írtak stílusa elárulja a véleményemet is ezekről a megmozdulásokról. Pedig tudom, kellenek, a maguk helyén jók is. De van ennél az evangelizálásnál jobb is. Bátran állíthatom, mert gyakorlom.
Beszélgetek a szomszédommal, a benzinkutassal, a postással. Ha kérdik, elmondom nekik a véleményemet hitről, vilgáról, a tévében közvetített szentmiséről. Ezek a beszélgetések mélyebb nyomot hagynak bennünk mint egy kiváló konferencián egy beszéd a katolikustól. Miért?
Mert a szomszédom tudja, hogy bármikor kölcsön adom neki a turmixgépemet, a benzinkutas látja, hogy ha elfelejtek bérletet venni, akkor sem lógok a villamoson, hiszen a jegyeket tőle vásárolom, a postás pedig tanúja, hogy hogyan bánok a gyerekem kutyájával.
Általánosságban fogalmazva: a személyes, hétköznapi találkozásban szeretni az embereket sokkal emberségesebb, tehát istenibb, mint tömegmegmozdulásokon "közelebb vinni hozzájuk a hitet".
Ha neked más a tapasztalatod, kérlek írd meg!

Comments

  1. Абрам Александр üzletember vagyok, aki képes volt újjáéledni haldokló favágó üzletét egy Isten segítségével, akit Benjamin Lee, a hitelkonzultánsnak hívtak. Jekatyerinburgban vagyok Екатеринбург. Nos, vállalkozást akar próbálni, rendezni az adósságát, kibővíteni a meglévőt, pénzre van szüksége az áruk vásárlásához. Problémái vannak a jó hitelkeret biztosításával, szeretném, ha tudnád, hogy Benjamin úr látni fog téged. Ez a megfelelő hely az összes pénzügyi problémájának megoldására, mert élő bizonyság vagyok, és ezt nem tudom csak megtartani magamnak, amikor mások pénzügyi utat keresnek. Szeretném, ha mind kapcsolatba lépne ezzel az Isten által küldött hitelezővel. a többi részben leírtak felhasználásával e nagyszerű lehetőség részese lehet. E-mail: lfdsloans@outlook.com Vagy a WhatsApp / Szöveg + 1-989-394-3740.

    ReplyDelete

Post a Comment

Popular posts from this blog

Volt már veled így?

Gödöllőnél a HÉV-en találtál egy ülőhelyet, ráadásul az ablak mellett. Veled szemben senki. A melletted helyet foglaló, s a melletted helyet foglalóval szemben ülő is rendes, jó akaratú emberek. Nem félsz elővenni a zsolozsmás könyvedet. Békédnél vagy. A Benedictus antifóna Kistarcsán ér, s a reggel első kellemetlensége is. Hosszú lábú, erőszakos, kemény vonásokkal szegélyezett, széles arcú nő csapódik a veled szemben levő üres ülésre. Amennyire tudod, összehúzod magad, az eddigi kényelemnek vége. Jobban megnézed új útitársad. Ez a nő egy ellenség. Milyen utálattal mustrál téged? S kezedben a zsolozsmás könyvet? De nem hagyod eltéríteni magad, imádkozol hangtalanul tovább. S lám! A következő sorban ezt hozza eléd az Írás: „ megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket”. Elgondolkozol. Valóban gyűlölettel nézett rád ez az új utas. És valóban ellenséged is. De az Evangéliumban az is benne áll, hogy a rosszért is jóval kell fizetned. Itt és mos...

Anya és hitbizonyosság

A hitre jutás és utána a hitérzék kifejlődése nem olyan tanulási folyamat, mint ahogy írni-olvasni tanulunk. A hit alapjait nem úgy sajátítjuk el, mintha betűről betűre haladnánk, egyre komolyabb könyveket olvasnánk, s végül teológiából doktorálnánk. Sokkal inkább úgy növekszünk a hitbizonyosságban és az abból fakadó cselekedeteinkben, mint ahogy gyermekkorunkban beszélni tanultunk. Utánzás, felismerések, egyéni lelemény kell egy kis emberkének, hogy kommunikálni tudjon. És kell még valami. Szerető család. A családban pedig, magzati korunktól 1-2 éves korunkig a nyelvtudást átadó legfőbb személy az édesanyánk. Őt halljuk legtöbbet. Ezt a rendet Isten alkotta így, és az ember könnyen belátja, hogy mindaz, amit Isten alkotott, jó. Ezért tartom fontosnak, hogy az Egyház minden lényegi megnyilvánulásában utal arra, hogy van Égi Édesanyánk. Van a hit szókincsének és logikájának elsajátításában mintánk és pártfogónk. Amikor kisgyerekeknek arról beszél egy hitoktató, hogy Mária vo...

Személyes látásmód

Jézus kérdésére, hogy mit szeretne, a vak ember két szóval válaszolt. „Hogy lássak!” Mindannyian megrendülünk ettől a két szótól. Hiszen érezzük, tudjuk, milyen nehéz élni látás nélkül. Milyen hatalmas hiány a látás hiánya. Kizár a világból. Majdnem ugyanezt mondhatta a vámos, Lévi is, aki tetteivel magát rekesztette ki kora társadalmából. Ő, mikor Jézust várták érkezni honfitársai, egy fára mászott föl. Ha akkor a Megváltó megkérdezte volna, „Lévi! Miért másztál föl a magasba”, a későbbi Szent Máté apostol így válaszolt volna: „Hogy lássalak!”. Mindannyian értjük a különbséget a két kifejezés között. Gyakran vagyunk úgy, hogy szeretnénk látni Istent és a teremtés számunkra eddig elrejtett összefüggéseit. Szeretnénk rájönni, hogyan működik az Isten-teremtette, de emberi szemmel láthatatlan megannyi létező. Ebből az emberi vágyból nézve érthető, miért vannak olyan sokan közülünk, akik az ezoterikus könyveket falják. Ha nem is látni, de a látható mögé be-bekukkantani szeretné...