Siker – fény és csillogás nélkül

Sokan tartják ferenceshez nem méltó magatartásnak a sikervágyat. Tudjuk, a világ abba az irányba megy, hogy legfőbb értéknek egy ember megítélésekor a sikerességét tekinti. S a világ e jellemvonást pénzben méri. Sikeres szegény ember nem lehet, s az sem elég sikeres, aki gazdag, de nem elég híres. Ebben az esetben a siker fétis, s valóban nem helyén való, ha egy világi ferences ebbe a versengésbe, a siker hajhászásába belemenjen. De szeretném a siker szót rehabilitálni.

Szerintem, amikor Jézus egy munkáját befejezte, amikor egy ház tetőszerkezetét elkészítette, azt sikerként értékelte. Megköszönte a Mennyei Atyának, hogy kapott megbízást a feladatra, erőt és tehetséget a feladat elvégzésére. Éppen ezért gondolom, hogy a siker önmagában nem rossz.

Hogy állításomhoz egy mai példát is hozzak: ha egy műtét nem sikeres, az milyen fájdalmas következményekkel járhat!

Van viszont itt még valami. A siker, amelyet nem pénzben mérnek, s amely nem jár csillogással, az nem csak, hogy nem rossz, hanem a mindennapok építő eleme. Örüljünk, tehát ha olyan sikereink vannak, amelyet sem a világ, sem a környezetünk nem díjaz, de ami olyan jó, hogy attól mások gazdagodnak lélekben. Örüljünk, ha valakinek a felgyógyulásáért imádkoztunk és az a valaki meg is gyógyult. Örüljünk, ha egy hajléktalannak elintéztük a lakhatását. Sikeresek vagyunk, ha tanítványunkat fölveszik az egyetemre.

Röviden: szerintem a siker – fény és csillogás nélkül általában nem csak hogy szükséges, de nélkülözhetetlen eleme a létnek.

Kedves Olvasóim! Sok sikert!