Skip to main content

Madarak és ingovány



Mihez hasonlatos ez a nemzedék? Bizonyára sok mindenhez. Ha engem kérdeznének róla, s írnék egy abszurd drámát válaszként, akkor a nyitó színen egy csapat magyar állna az Ecsedi-lápban. Mindegyikük süppedne az ingoványba: ki bokáig, ki térdig, ki egészen a tokájáig. Helyzetük teljességgel reménytelen volna: a szabadulás esélyeit a XXI. századra minimálisra csökkentette a közös emlékezet feladása.
Pedig két évszázaddal korábban, a 48-49-es szabadságharc bukása után még megosztották egymás között a bujdosó honvédek, hogy hol szabad a pázsittal borított ingólápra lépni, s hol nem. Megmutatták egymásnak, mely részeken érdemes nádszálat a földbe szúrni, hogy élvezhető és éltető vízhez jussanak. Megtanították egymásnak, hogy hol fészkelnek az értékes tojást adó vízityúkok, s hogy hogyan kell fűzfavesszőből olyan kosarat fonni, mellyel könnyen megfogható a réti csík is. Ezzel a közös tudással nem pusztán a gyors halállal fenyegető, sárba és mocsokba süllyedést kerülhették el, hanem biztosították a túlélés minden feltételét.
De a XXI. századi magyarok, az én képzeletbeli honfitársaim, már nem rendelkeznek ilyen közös tulajdonban lévő ismeretekkel. Hogy sorsuk jóra fordulására semmi esély sincs, azt mégsem mondanám. Akadhatnak még közöttük, akik tudnak a természet apró jeleiből (nádiposzáták röpirányából, vörösrókák lábnyomából, a halak vonulásának útvonalaiból) következtetni arra, hogy hol foghatnának biztos talajt. Talán lesz valaki, aki elég figyelemmel van arra, melyik irányból érkezik tavasszal madár egy friss gallyacskával csőrében.
Hogy kik lesznek e messzelátó és összeszedettségre képes magyarok? Nem tudom. És Te? Látod annak lehetőségét, hogy lesz köztük egy-két magyar ferences világi rendi testvér is...?

Comments

Popular posts from this blog

Volt már veled így?

Gödöllőnél a HÉV-en találtál egy ülőhelyet, ráadásul az ablak mellett. Veled szemben senki. A melletted helyet foglaló, s a melletted helyet foglalóval szemben ülő is rendes, jó akaratú emberek. Nem félsz elővenni a zsolozsmás könyvedet. Békédnél vagy. A Benedictus antifóna Kistarcsán ér, s a reggel első kellemetlensége is. Hosszú lábú, erőszakos, kemény vonásokkal szegélyezett, széles arcú nő csapódik a veled szemben levő üres ülésre. Amennyire tudod, összehúzod magad, az eddigi kényelemnek vége. Jobban megnézed új útitársad. Ez a nő egy ellenség. Milyen utálattal mustrál téged? S kezedben a zsolozsmás könyvet? De nem hagyod eltéríteni magad, imádkozol hangtalanul tovább. S lám! A következő sorban ezt hozza eléd az Írás: „ megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket”. Elgondolkozol. Valóban gyűlölettel nézett rád ez az új utas. És valóban ellenséged is. De az Evangéliumban az is benne áll, hogy a rosszért is jóval kell fizetned. Itt és mos...

Anya és hitbizonyosság

A hitre jutás és utána a hitérzék kifejlődése nem olyan tanulási folyamat, mint ahogy írni-olvasni tanulunk. A hit alapjait nem úgy sajátítjuk el, mintha betűről betűre haladnánk, egyre komolyabb könyveket olvasnánk, s végül teológiából doktorálnánk. Sokkal inkább úgy növekszünk a hitbizonyosságban és az abból fakadó cselekedeteinkben, mint ahogy gyermekkorunkban beszélni tanultunk. Utánzás, felismerések, egyéni lelemény kell egy kis emberkének, hogy kommunikálni tudjon. És kell még valami. Szerető család. A családban pedig, magzati korunktól 1-2 éves korunkig a nyelvtudást átadó legfőbb személy az édesanyánk. Őt halljuk legtöbbet. Ezt a rendet Isten alkotta így, és az ember könnyen belátja, hogy mindaz, amit Isten alkotott, jó. Ezért tartom fontosnak, hogy az Egyház minden lényegi megnyilvánulásában utal arra, hogy van Égi Édesanyánk. Van a hit szókincsének és logikájának elsajátításában mintánk és pártfogónk. Amikor kisgyerekeknek arról beszél egy hitoktató, hogy Mária vo...

Személyes látásmód

Jézus kérdésére, hogy mit szeretne, a vak ember két szóval válaszolt. „Hogy lássak!” Mindannyian megrendülünk ettől a két szótól. Hiszen érezzük, tudjuk, milyen nehéz élni látás nélkül. Milyen hatalmas hiány a látás hiánya. Kizár a világból. Majdnem ugyanezt mondhatta a vámos, Lévi is, aki tetteivel magát rekesztette ki kora társadalmából. Ő, mikor Jézust várták érkezni honfitársai, egy fára mászott föl. Ha akkor a Megváltó megkérdezte volna, „Lévi! Miért másztál föl a magasba”, a későbbi Szent Máté apostol így válaszolt volna: „Hogy lássalak!”. Mindannyian értjük a különbséget a két kifejezés között. Gyakran vagyunk úgy, hogy szeretnénk látni Istent és a teremtés számunkra eddig elrejtett összefüggéseit. Szeretnénk rájönni, hogyan működik az Isten-teremtette, de emberi szemmel láthatatlan megannyi létező. Ebből az emberi vágyból nézve érthető, miért vannak olyan sokan közülünk, akik az ezoterikus könyveket falják. Ha nem is látni, de a látható mögé be-bekukkantani szeretné...